Támogasd adód egy százalékával a menhely fenntartását.

Szia, Mira vagyok!

Néhány tény rólam

  • Nemem Szuka
  • Súlyom 8 kg
  • Fajtám keverék
  • Méretem Kistestű
  • Születési évem 2019
  • Gondozásba vettek 2020-07-12

Az én történetem

Út szélén talált rám, egy állatbarát hölgy, így kerültem a menhelyre. Két hátsó lábamat nem tudtam mozgatni, emiatt gondozóim azonnal indultak velem az orvoshoz. A vizsgálaton kiderült, sürgős MRI szükséges. Sajnos egy régebbi sérülés, operációt nem javasoltak, emiatt kiskocsi készült számomra. Gondozóim naponta sétálnak velem, bár nem is sétálunk, inkább száguldunk, hiszen olyan ügyes vagyok. A lábaim is erősödtek – igaz keveset – de kiskocsi nélkül is használom már őket. Imádok játszani, labdával kergetőzni, nagyon igénylem az emberek társaságát. Napközben, “sorstársammal” Mogyival, egy nagy szobában vagyunk, hogy többet tudjunk mozogni. Nagyon fiatalon, lassan egy éve a menhely az otthonom. Tudom, hozzám több idő, energia, figyelem szükséges, mégis magyon vágyom egy igazi, szerető családra.

Természetem

Más kutyákkal, Gyerekekkel jól kijövök.

Személyiségem

Játékos, Aktív, Lakáskutya, Családbarát
Mutass be ismerőseidnek is:
Share on facebook
Share on twitter
Share on email

Érdeklődés

Örülünk, hogy érdeklődsz menhelyi védencünk felől! Írd meg kérdésedet és hamarosan felvesszük Veled a kapcsolatot.